a planetáris köd egy gyönyörű tárgy, amelyet egy olyan csillag életének utolsó szakaszaiban hoztak létre, amelynek tömege 1-8 naptömeg között volt. A ködöt alkotó és a haldokló csillagot körülvevő gáz fényes,színes halo valójában olyan anyag, amely eredetileg maga a csillag része volt, de levették, és kifelé terjeszkedik a csillagközi térbe. Ez világíta haldokló csillag által termelt ultraibolya sugárzás által felmelegített eredmény. A bolygó szó valóban félrevezető, mivel ezeknek a tárgyaknak semmi köze a naprendszerünk bolygóihoz. Inkább megszerezte a nevét, mert amikor először figyelték meg a 19-ik században a bővített megjelenés (szemben a pont-mint a kép egy normál csillag) emlékeztetett arra, csillagászok, ahogy bolygók, mint az Uránusz pedig a Neptunusz jelenik meg egy távcsövet. Egy olyan galaxisban, mint a saját Tejútrendszerünk, a becslések szerint bármikor több ezer planetáris köd lehet. Többségük a Tejútrendszer korongjának síkja felé koncentrálódik, de a halo-ban is létezik néhány, és a galaxis dudorában is azonosítottak egy számot.

mi olyan érdekes a planetáris ködökben? A csillagászok arra törekszenek, hogy tanulmányozzák ezeket az objektumokat, mert lehetőséget nyújtanak arra, hogy elemezzék az anyagot, amely egykor egy ragyogó csillag része volt. Például a köd kémiai összetételének tanulmányozásával megérthetjük azt az anyagot, amelyből a csillag eredetileg kialakult. Ezenkívül egyes elemek, mint például a szén és a nitrogén mennyisége a ködben részleteket fed fel a csillagon belül a magfúziós élettartama alatt bekövetkezett fizikai folyamatokról. A planetáris ködök tanulmányozása segít megérteni, hogyan változik vagy fejlődik egy csillag élete során.

de miért és hogyan alakul ki egy bolygóközi köd? Érdekes módon ez kapcsolódik a csillag egész életen át tartó harcához a könyörtelen gravitációs erő ellen. Annak érdekében, hogy ne essen össze önmagában, egy csillag fenntartja a magas belső gáznyomást azáltal, hogy saját energiáját nukleáris fúzióval hozza létre. A csillag életének nagy részében a fúzió fő üzemanyaga a hidrogén, de mivel a csillag kimeríti ennek az elemnek az ellátását, egyre inkább a nehezebb, összetettebb elemekre támaszkodik. Végül azonban a rendelkezésre álló tüzelőanyagok kifogynak, a csillag instabillá válik, és kilövi a külső gáznemű rétegeit, amelyek kifelé tágulnak és a ködöt alkotják. Itt két elsődleges adatforrás található több mint 160 planetáris ködről: egy spektrumról és egy digitális képről. Az egyes spektrumok vonalait elemezhetjük, hogy meghatározzuk a köd tulajdonságait, például a kémiai összetételt, a hőmérsékletet és a sűrűséget. A képek viszont lehetőséget nyújtanak arra, hogy tanulmányozzák az egyes ködök morfológiáját, ideális esetben a jövőben képesek legyenek összekapcsolni a kompozícióval.

írtunk három tájékoztató gyakorlatok kihasználva ezt az adatbázist. Az első egy rövid bevezetés az emissziós vonalakba a planetáris ködökben; a gyakorlat a maximális ionizációs szintet három ködben “hőmérőként” használja a relatív központi csillaghőmérséklet jelzésére. A második gyakorlat a Balmer-dekrétumot és a csillagközi vörösödés által okozott megfigyelt variációt magyarázza, hogy következtetéseket lehessen levonni a Tejútrendszerben a por eloszlásáról. A harmadik gyakorlat az S+ vonalak használatát vizsgálja a köd sűrűségének meghatározására.

include (‘lábléc.php’); ?>