absztrakt

Bevezetés: a hosszú távú oxigénterápia (LTOT) csökkenti a mortalitást és javítja a funkciót COPD-ben szenvedő betegeknél. Az oxigénterápia felírására vonatkozó iránymutatások eltérőek; mindazonáltal mindannyian egyetértenek abban, hogy (LTOT) figyelembe kell venni a hipoxémia kialakulásának kockázatának kitett betegeknél.

célok és célkitűzések: az alacsony SpO2 előfordulási gyakoriságának leírása nyugalmi állapotban, a testmozgás utáni és az önálló jelentett LTOT-használat az alapellátásban részesülő COPD-s betegek körében.

módszerek: A Birminghami COPD kohorsz vizsgálatból származó, meglévő COPD-s betegekre (n=1558) vonatkozó kiindulási adatokat a klinikai és demográfiai jellemzők SpO2-szint szerinti leírására használták. Az” alacsony SpO2 ” meghatározása nyugalmi állapotban ≤92% volt. Azt is jelentették, hogy a betegek száma, akiknél ≥4% SpO2 csepp edzés után, ami egyperces sit-to-stand teszt.

eredmények: 159 (11%) betegnél ≤92% pihenő SpO2 volt. Az alacsony SpO2-ben szenvedő betegek nagyobb valószínűséggel voltak valaha dohányzók (p<0, 05) és elhízottak (p<0, 05), rosszabb dyspnoe (p<0.001) és az alacsonyabb testmozgási kapacitás (életkor, nem, csomagolási év és ARANYSZÍNPAD szerint kiigazítva; P 0.015). A hospitalizáció és az exacerbációk aránya nem különbözött az SpO2 szintjétől. Azoknak a betegeknek csak 20 (13%), akiknek nyugalmi állapotában alacsony SpO2 volt, saját jelentett LTOT-ja volt.

edzés után, 92 (8%) telítetlen >4%, nyugalmi SpO2-től; akiknek többsége, 64 (70%) normál SpO2 volt a kiindulási értéknél.

Következtetés: Belül alapellátás COPD lakosság, a betegek alsó SpO2 volt, nagyobb valószínűséggel jelentés rosszabb, légszomj, alsó terhelhetőség, a történelem, a dohányzás, illetve elhízott. Ebben a kohorszban a betegek körülbelül 13% – a részesülhet az LTOT alkalmazásában.