a kereskedők híreket várnak a Federal Reserve válaszára a New York-i tőzsdén a jelzálogválságra. (Fotó: Bettmann/Bettmann/Getty Images)

a Federal Reserve válasza a válságra idővel kialakult, és számos nem hagyományos utat tett meg. Kezdetben, a Fed alkalmazott “hagyományos” politikai intézkedések azáltal, hogy csökkenti a szövetségi alapok aránya a 5.25 százalékos 2007 szeptemberében egy sor 0-0.2008 decemberében 25 százalék volt, a csökkenés nagy része 2008. január-márciusban, illetve 2008. szeptember-decemberben következett be. Az említett időszakok erőteljes csökkenése a gazdasági kilátások jelentős leminősítését, valamint a kibocsátás és az infláció (beleértve a defláció kockázatát is) fokozott lefelé mutató kockázatait tükrözte.

mivel a szövetségi alapok aránya 2008 decemberéig a tényleges alsó határánál volt, a FOMC politikai nyilatkozatát a szövetségi alapok arányának előzetes útmutatására használta. A nyelv utalt arra, hogy az arány rendkívül alacsony szinten marad “egy ideig “(Kormányzótanács 2008), majd” hosszabb ideig ” (Kormányzótanács 2009a). Ennek az iránymutatásnak az volt a célja, hogy monetáris ösztönzést nyújtson a kamatlábak futamidejének csökkentésével, az inflációs várakozások növelésével (vagy a deflációs kilátások csökkenésével), valamint a reálkamatok csökkentésével. Mivel a nagy recesszióból való kilábalás lassú és feszült volt, az előretekintő iránymutatást erősítették azáltal, hogy egyértelműbb feltételeket biztosítottak bizonyos gazdasági feltételekhez, mint például “az erőforrások alacsony kihasználtsága, a visszafogott inflációs tendenciák és a stabil inflációs várakozások” (Kormányzótanács 2009b). Ezt követte a kifejezett naptári útmutató 2011 augusztusában a “kivételesen alacsony szinten a szövetségi alapok aránya legalább közepéig-2013”, végül pedig a gazdasági-küszöb-alapú útmutató fel, a források aránya a nulla alsó határ, a küszöbértékek alapján, a munkanélküliségi ráta pedig az inflációs körülmények (Igazgatótanács 2012). Ez a határidős iránymutatás a Federal Reserve hagyományos politikájának kiterjesztéseként tekinthető, amely hatással van az alapok jelenlegi és jövőbeli pályájára.

előremutató iránymutatása mellett a Fed a nagy recesszió idején két másik “nem hagyományos” politikai intézkedést is követett. Egy sor nem hagyományos politikák lehet jellemezni, mint a hitel enyhítő programok, amelyek arra törekedtek, hogy megkönnyítse a hitel áramlások és költségeinek csökkentése a hitel, amint azt részletesebben a ” Federal Reserve Credit programok során összeomlást.”

a nem hagyományos politikák egy másik csoportja a nagyszabású eszközvásárlási (LSAP) programokból állt. A szövetségi alapok aránya közel nulla, a vásárlások hajtották végre, hogy segítsen nyomja le hosszabb távú állami, mind a privát kölcsön árak. 2008 novemberében a Fed bejelentette, hogy megvásárolja az amerikai ügynökség jelzáloggal fedezett értékpapírjait (MBS), valamint a lakhatással kapcsolatos amerikai kormányzati szervek (Fannie Mae, Freddie Mac, valamint a szövetségi lakáshitel-bankok) adósságait.1 az eszközök kiválasztása részben a költségek csökkentésére, illetve a lakásvásárlások hitelképességének növelésére irányult. Ezek a vásárlások támogatást nyújtottak a lakáspiacnak, amely a válság és a recesszió epicentruma volt, valamint hozzájárultak a szélesebb pénzügyi feltételek javításához. Az eredeti terv szerint a Fed 500 milliárd dollárnyi ügynökségi MBS-t és 100 milliárd dollárnyi ügynökségi adósságot vett volna fel; ezt a programot 2009 márciusában bővítették és 2010-ben fejezték be. 2009 márciusában a FOMC bejelentette azt a programot is, amely 300 milliárd dollár hosszú lejáratú kincstári értékpapír vásárlására szolgál, amelyet 2009 októberében fejeztek be, közvetlenül a nagy recesszió vége után, amint azt a Nemzeti Gazdaságkutató Iroda keltette. Együtt alatt ezek a programok, illetve a bővítések (gyakran nevezik a QE1), a Federal Reserve vásárolt körülbelül $1.75 milliárd hosszabb lejáratú eszközök, a méret a jegybank mérlegében-kal nő, valamivel kevesebb, mert egy értékpapírok a mérlegben voltak lejáró egyszerre.

a 2013-as írástól kezdve azonban a reál-GDP alig több mint 4,5 százalékkal haladja meg korábbi csúcsát, és a munkanélküliségi ráta továbbra is 7,3 százalékon áll. A Fed monetáris politikai stratégiája a gazdaság élénkítése és törvényes mandátumának teljesítése érdekében tovább fejlődött. A nagy recesszió vége óta a Fed továbbra is módosítja kommunikációs politikáját, és további LSAP programokat hajt végre: 2010-11-ben 600 milliárd dolláros (általában QE2-nek nevezett) kincstárjegy-vásárlási program és egy eredményalapú vásárlási program, amely 2012 szeptemberében kezdődött (emellett volt egy lejárat-meghosszabbítási program 2011-12-ben, ahol a Fed rövidebb lejáratú kincstári értékpapírokat értékesített és hosszabb lejáratú Kincstárjegyeket vásárolt). Ráadásul a pénzügyi stabilitásra és a szabályozási reformra való fokozott összpontosítás, az európai szuverén adósságválság gazdasági mellékhatásai, valamint a 2013-as és 2014-es globális növekedés korlátozott kilátásai arról szólnak, hogy a nagy recesszió következményei ma is érezhetők.