absztrakt

az előző fejezetek megvizsgálták a kormányzati beavatkozás hatékonysági indokait, nevezetesen azt, hogy a piacok nem érik el az elosztási hatékonyságot, valamint az ilyen beavatkozás finanszírozásának eszközeit. Az aggregált kereslet kezelésének alapvető keynesi modellje egy példa arra, hogy elméletileg a tömeges munkanélküliség idején a beavatkozás hogyan használható fel a gazdaság teljesítményének maximalizálása érdekében, így a gazdaság visszakerül a termelési lehetőség határára. A kiszorítás csökkenti a beavatkozás hatékonyságát, de ha kevesebb, mint 100 százalék, a megnövekedett kibocsátás jólét javulását eredményezheti (lásd az 5.fejezetet). A Pareto optimalitás elemzése azonban azt mutatta, hogy mind a termelési feltételek, mind a fogyasztási preferenciák részletes ismerete szükséges, ha az elosztási hatékonyságot nem piaci rendszereken keresztül kell elérni (lásd a 2.fejezetet). Ezenkívül a “második legjobb” elmélet azt sugallja, hogy a darabonkénti beavatkozás kontraproduktív lehet, inkább növekszik, mint csökkenti az elosztási hatékonyságot.